HTML

Címke feed

  • Megjelent Márton András szólóalbuma, a Szívgárda
  • Irodalmi és filmes kikacsintások az Elveszett csillagokban
  • Majd te veszel magadnak…
  • Globális robotverseny tinédzsereknek
  • A karácsony égető kérdései
  • Ilyen négy gitárzsenitől a Bohemian Rhapsody
  • Mit kérne egy újszülött a Mikulástól?

kiazöldbe

Szent Őrülteknek és fotelninjáknak túrázásról, futásról, erdőről, mezőről, egyesszám első személyben.

Friss topikok

Fussak, vagy de?

2013.11.05. 19:29 :: greenpioneer

Az ősz egyik legnépszerűbb túráján, terepfutó eseményén vettem részt szombaton, a P85-ön. A Budai-hegység, Pilis és Visegrádi-hegység vidékét bejáró piros sáv turistajelzésen haladó útvonalon, különböző távokon, túrázva, vagy futóként sok száz terepező, természetjáró nevezett és vágott neki a novemberi erdőnek. Tavaly már megvolt a tűzkeresztség, talán az első hosszabb túrámnak szántam, de csak 65 kilométer lett a kitűzött 85-ös teljes távból, fáradtan, elgyötörve, szétesve zárva a kimerítő napot akkor. Egyértelmű volt, hogy egy újabb erőfelmérő pont az idei alkalom, megmérhetem hol tartok, mennyit fejlődtem, mit bírok most. Persze a kis saját, futós Forsyte Saga-m igazi folytatásos regényhez méltóan újabb fordulatokkal lepett meg, nagy felismeréseket, dilemmákat keltve, a végén pont annyi pozitív perspektívával, ami elég a történet tovább bonyolításához.

20121103_072950.jpg

Amikor neki kezdek egy-egy bejegyzésnek mindig elhatározom, hogy radikálisan csökkentem a felesleges narratív, magyarázó részeket és a kevésbé érdekes esemény körülírásokat, de aztán gépelés közben valahogy mindig úgy adódik, hogy belefeledkezem a részletekbe és hamar engedek a csábításnak. Hosszú, eleresztett írások, kitekintésekkel, történetekkel, mesélősen, lassan, hisz van idő és az élmény megosztása az egyik cél. Ez úttal azonban tényleg nem a tájról, a természetről szeretnék írni, a túráról is csak a legszükségesebbet mondom el. Ami most e poszt megszületésére motivált a fizikális kondícióm, a testem, szellemem sportban átélt megpróbáltatásai, élményei leginkább. A közhelyes "fejben dől el"-től a a komolyan vett, rendszeres amatőr sport világáig tartó gondolatsor, mely a hobbim kapcsán kísért. 

Hogy ne legyen teljesen száraz a szöveg, néhány fotóval próbálom kicsit látványosabbá tenni majd, noha a téma apropóját adó túra szerzőre gyakorolt hatását mi sem jelzi jobban, mint hogy a mostani alkalommal egyetlen képet sem készítettem. Az időjárás sem kedvezett a ragyogó, őszies imidzsképeknek, de még inkább a haladni vágyás, a futás ereje nem hagyta, hogy megálljak, elő vegyem a gépet és fotózzak közben, ezért a tavaly e túrán készült impozáns tájképeket használom illusztrációként.

Szóval a drámai felütés: Itt az idő, döntenem kell, hogy mit szeretnék az erdőben. Futni, vagy túrázni?

A nagyjából egy éve elkezdett aktív és szervezett természetjárás az elejétől kezdve megadta a motivációt és a keretet a spontán hétvégi kirándulásokhoz képest. Egy nap, kijelölt, lemért, átgondolt útvonalon. Sokan vannak, akik akkor és ott mind ezt az utat járják be, az eseményt erős közösségi szellem járja át. Aztán itt vannak az ellenőrzőpontok, a pecsételés, az itiner, étel-ital, majd a célban a jelvény és az oklevél. Csupa jó kis kiegészítő, amitől azt érzem, hogy akkor és ott adott egy feladat, egy táv, melyet teljesíteni kell. Tudom, erről is már gyakran írtam, de ha egyszer ez az alap recept, nem mondhatok mást. Az én dolgom, a minimum követelmény, melyet magam elé állítok, hogy végig menjek. Persze ez csak arra elég, hogy ne bukjak meg, a jeles bizonyítványhoz azonban magasra tettem a lécet, amellett, hogy a külső környezet is elég kompetitív. 

20121103_072722.jpg

Teli pozitív izgalommal készültem a túrára, magabiztosan gondoltam, hogy az elmúlt időszak teljesítései, rutinja, a heti futások alapján idén biztosan nem lesz gond és megszerzem a következő trófeát. Ezúttal deréktáska helyett futózsákot választottam víztartállyal benne, külön kulacsok nélkül. Minimál cucc, bár elnézve a legkeményebb futótársakat, én egy túlöltözött hétvégi turista voltam az ő felszereltségükhöz képest. Jó pár versenyző sortban, pólóban, vagy trikóban, maximum egy kulaccsal a derekán robogott el mellettem. Már e tény kérdések hadát szüli bennem. Ennyire más a mozgás közbeni hőérzetünk? Tényleg neki lehet vágni november 2-án, 85 km erdei futásnak egy pólóban és rövidnadrágban egy szál kulaccsal? Persze, tök jó az ellátás a túra közben, meg láttam sokakat, akiket kísérők, saját csapat segített, na de akkor is! E sporttársakról egyébként egy korábbi írásban nagy szeretettel megemlékeztem.

6.40-es rajt Római fürdőről, gyaloglás, kis kocogás, majd a bekezdő emelkedőn iramos menet a kezdő menüsor. Nem egész egy óra és fent vagyok a Kevélyen. Jól érzem magam, nem fázom, nincs túl melegem, nem zavar a zsák, nem nyom az új cipő és nem esik az eső. Minden több csak ráadás, extra juttatás.

A futók csak később rajtolnak, mivel ők gyorsabban teljesítik a távot. Azért a túra leginkább rájuk van kihegyezve. Lelkes szurkolócsapatok az ellenőrzőpontok környékén, fotósok, verseny hangulat, hivatalos időmérés és a joker Coca-Cola, szigorúan csak a "klubtagoknak"...Ahogy a munkásőr mereng a bunkerban a Csapd le csacsi! című klasszikusban: "Hej, a tihanyi munkásőr üdülőnk de jó volt! Vízisí, fakutya, titoktartás..."

Na, de vissza a pályára. Tavaly ilyenkor csodaszép panoráma várt itt, most ködös, párás az idő. Futok, futok rendületlenül, előzöm a gyalogló csapatokat, élvezem az előre jutást emberről emberre. Csorog az út lefelé és hamarosan jön Csobánka, majd át a klasszik pilisi szakaszra. Eddig jól érzem magam, ettem pár szem aszalt szilvát és sárgabarackot a frissítésnél, ahol újra látom az idősebb párt. Férj és feleség, már sokadik túra, ahol keresztezzük egymást és velük mentem életem első túráján a Meteor 50-en is a végén. A hölgy akkor másnapra még tervezett egy V3-at, megfutva Budapest összes hegyét 42 km alatt. Na, Ő nem ma kezdte. Hosszú, igazából semmilyen szakasz következik, egyre ritkuló útitársakkal, egyre beljebb az erdőben. Az ősz már nem olyan szép, mint pár hete, de jó az avart roppantani, lélegezni mélyeket, kémlelni a cserjéseket vadat lesve. Valószínűleg ez, ezek is segítenek tovább, töltenek, energizálnak. Hát még ami ezután jött!

A Sikárosi rétnél egy cipőigazításnál elszakadt a nadrág kötöző zsinege a derekamnál. Basszus, 2 hetes a nadrág, ráadásul asics, jó drága volt. Mindegy, lassú kocogás közben felmérem, hogy talán nem csúszik le és menni fog így is. Közben megelőz egy lány. Full terepfutó szerelésben, sort, lábszárvédő, technikai felső és robog mint a gép. Megint egy ok, hogy kicsit rákapcsoljak. A nyomában maradok hosszan, közben nézem, hogy milyen izmos a combja és tűnődöm vajon a lassú szakaszoknál, gerinceknél, frissítésnél hogy nem fázik. Telik az idő, jutok előre. Percek mennek, visz a lábam és haladok. Semmi ez és minden, mert versenyben vagyok magammal, másokkal, mindenkivel, a távval. Elementáris érzések dolgoznak futás közben.

20121103_073636.jpg

Ekkor érek az első katarzis ponthoz. A lányt már lehagytam, majd lassan kibontakozik előttem egy út, mely dereng tavalyról. Aztán hamar meg is lesz a kép, ahogy élveztem ezt a szakaszt már akkor is. Talán Szőke-patak völgye a neve, illetve az afölötti szakasz, ami Dömösre visz. Széles szekérút, legalább 3-4 méter, hegyoldalba vájva, lágy ívekkel kanyarogva, enyhe lejtéssel, hosszan, kényelmesen. Egyenletes, vastag avarszőnyeg, köröttem üres az erdő. Minden leérkező ütemre roppant a levél, visz a lendület, van idő máshogy futni, euforikusan élvezni a természet adta szabadságot. Ha nem futsz, vagy nem erdőben futsz de kipróbálnád, valószínűleg itt, ezen a ponton, egy napos, októberi délelőttön érdemes elkezdeni. Ha itt nem ránt magával, akkor sehol.

Olyannyira átadtam magam az érzésnek, hogy egyszer csak nem láttam sem jelet, sem a festést, szalagozást körülöttem. Gyors szoftveres segítség, majd a dózerutat követve pont a feltételes ellenőrzőponthoz érkezem le, szerencsére nem kell vissza menni és ezzel értékes időt és utat pazarolni. Innen együtt haladok a helyes irányból közben érkező lánnyal és egymás mellett, mögött nézünk vissza a ránk csodálkozó, vizslató tekintetű hétvégi turistákra, akik mellett elfutunk, miközben a Rám-szakadék meghódítására készülnek.

Kb. elsők között érünk Dömösre, még épül a pont. Frissítés jön, sok szörp, magnézium, kis vitamin, műzliszelet, pár perc az egész. Az órára nézek 10:11. 2 és fél órája jövök, 25 km, majdnem 1000 szint.

Tovább kell menni, lassan melegedek újra. Innen most emelkedő jön, aztán kaptató, majd elnyújtott rézsűs hegyi ösvény felfelé, végül emelkedő újra erős kaptatóval. Nyilván gyaloglom, mert sok az emelkedés, közben azon gondolkozom tavaly nagyjából itt előztek meg jó páran futók, hegynek föl , de most egyedül vagyok. Íme egy kép a múlt évi csodáról, ami itt ért.

20121103_111356.jpg

A Dobogókőre érve már volt egy kis hangulat, meg szurkolók és fotósok, de ahogy írtam korábban is, azért a nagyja a futókra várt. Egy pecsét, egy banán és már megyek is tovább, eddig 5 óra körül van a szintidőm. Innen lefele visz az út Szentkeresztre, majd át a falun, fel a hegyre és le Szántóra. Itt is sok a futás, még megy. Közben frissítés, őszibarack befőttel, gyümölccsel, magnéziummal. 

Valahol a Pilisszántó és Piliscsaba közötti 11 kilométeren jön a fásulás. Sokat gyaloglom, miközben érzem, hogy a sarkamnál alakul a vízhólyag, a talpam ég, az alsóm kidörzsölt több helyen és fáradtak, merevek a lábaim. Többször is nyújtottam közben, legyűrtem egy kis zabszeletet is, hogy legyen szénhidrát, de a fejembe már aljas módon beférkőzött a befejezés gondolata. Csévi-nyereg után megint egy hosszú, érdektelen szakasz jön. Most nem jó a kedvem, nem érzem jól igazán magam és mindez a feladás gondolatával együtt ráadásul rohadtul bánt is. Egyedül a piliscsabai gulyásban bízhattam, hogy csodát tesz.

Lassan telnek a kilométerek, pláne a sok gyaloglás miatt, miközben komor fellegek közt komor gondolatok cikáznak bennem. Mire a csárdához érek már eldöntöttem, hogy ennyi volt. Nem megy most tovább és talán nem is akarom. Most megugorhatatlan távnak tűnik az a 38 ami még hátra van. Gulyás után rákezd az eső, fázom nagyon és teljesen kimerültnek érzem magam. A sátorban bevégzem, megkapom az ötvenes távra szóló kitűzőt és oklevelet, ráadásul egyik itt célba érkező futó be is visz Pestig autóval. Hála érte. Pont a vele való találkozás hozta a felismerést a továbbiakhoz. Ő euforikusan, mellmagasságban átvérzett pólóban, de széles mosollyal, elégedetten újságolta barátainak a teljesített 55 kilométert. Nagyjából negyed órával futott jobb időt, mint én. Ehhez képest én szétesve, össze törve, bicegve és csalódottan utaztam a hátsó ülésen. Miért?  

20121103_093115.jpg

Egyáltalán, mi volt ez?

Egyrészt nehéz, mindig nehéz, még ha valójában tét nélküli is, szembe nézni a kudarccal. Egy Kinizsi, egy Mátrabérc, és jó pár más, keményebb túra után, folyamatos sport mellett miért nem ment? Hol rontottam el?

A túra után beszámolókat olvasva, otthon, pihenve végig gondolva aztán kezd tisztulni a kép. Egy év rutinnal, edzettséggel, tapasztalattal és felkészüléssel a hátam mögött ennyi futás van bennem most. Kb. 40, 50 kilométernél járok. A kezdeti teljesítménytúrázás egyre inkább a terepfutás irányába tolódik el. Sebességet, kitartást, összeszedettséget várok el magamtól úgy, hogy közben távban és időben javuljak egyaránt. Ez ebben az ütemben valószínűleg nem fog menni. Egyrészt többet és főleg tervszerűbben kéne edzenem hozzá, másrészt ezzel együtt is csak ésszerűen lehet emelni a tétet. Mert le lehet túrázni egy 100-ast, többet is, de csak úgy, gondolva egy nagyot lefutni, már kevésbé hiszem.

Meg kell tanulnom értékelni, becsülni ahol most tartok. Kell tudnom büszkének lenni rá magam előtt. De mindenek előtt, sok apróságra figyelve sokkal tudatosabbnak kell lennem ha fejlődni akarok a futásban. Hogy mikben? Banális dolgokban. Bemelegítés, nyújtás, cucc, cipő, energia pótlás, hogy csak az égetőeket mondjam.

Mert hogy az alapkérdés már eldőlt:futni akarok tovább.  

Nem tudom mik a fejlődésem stációi, azt sem, hogy milyen ütemben, hová juthatok. Azt tudom, hogy élvezem és hajt az újabb kihívások meghódítása. Azt tudom, hogy vannak olyan pillanatok közben, melynek a lelkemre, elmémre gyakorolt hatása semmihez nem fogható. Találok olyan mélységeket, megélek olyan helyzeteket, amit máshol, máskor még soha előtte. Azt tudom, hogy motivál az egészségem, kondícióm megőrzése, a testem művelése, az erőnlétem javítása. Ideje hát azt is tudnom, hogy mindehhez idő kell és nem megy egyből. Türelem, melyből oly kevés van, de a futás erre is megtanít. 

Itt az új fejezet. 7 óra 40 perc alatt tettem meg 54 kilométert,nagyrészt futva, több, mint 2000 métert megmászva. Egy év aktív futás után büszke vagyok rá.

Ami pedig a jövőt illeti, jöhetnek a rövidebb versenyek, félmaraton környékén, amit már elég biztonsággal tudok megfutni és aztán oda figyelve, építkezve tovább és tovább. Remélem hosszú még az út! Biztos, hogy jól jön a sok beszámoló, bejegyzések, elcsípett beszélgetések, cikkek és ellesett dolgok, amiket össze szedek a rutinos terepezőktől, de talán a legjobb az lenne, ha célzottan kérdezhetnék. Keresni fogom az alkalmat.

Szóval ti ott, a kompressziós sportszárokon túl, osszátok meg a tudást, mert tanulni jó.

Hajrá, ki a zöldbe!

 

Ha tetszett örülök, kedveld és kövess itt is: https://www.facebook.com/kiazoldbe

6 komment

Címkék: futás élmény érzések feladás küzdés elméleti alapok Budai-hegység Pilis a futás léletana Piros85

A bejegyzés trackback címe:

https://kiazoldbe.blog.hu/api/trackback/id/tr175613579

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

PapGabor 2013.11.06. 10:33:14

Helló!

Érdekes volt olvasni a vívódásodat!
Bár egy feladást szinte mindig kudarcként él meg az ember, pár nap múlva már másképp fogod látni!
Szerintem kicsit túlvállaltad magad. Tavaly 65 sikerül (ha jól értelmezem gyalog), idén 85 szerettél volna futva. Ez túl nagy ugrásnak tűnik.
Az ultrafutáshoz rengeteg türelem és kitartás kell az edzés mellé, na meg fokozatosság. Valószínű bölcsebb lett volna alapvetően gyalog indulni és a futásra csábító lejtőkön belekocogni.

Nálam úgy kezdődött a terepfutás, hogy a tavalyi időmnél jobbat szerettem volna menni túrákon. Eleinte csak belekocogtam szakaszokba, aztán eljött egy pont, amikor vettem egy nagy levegőt és az egyik túrán nekivágtam a teljes távnak a futás szándékával.

Rengeteg apróságra kell figyelni futás közben. Ha újra kezdeném a technikára figyelnék legelőször: Apró lépések, sarok helyett az első talppárna tájékára történő érkezés, nyomba lépés kerülése stb.
Nem baj, ha eleinte lassú vagy, mikor rögzül a helyes mozgás, fokozatosan begyorsulsz.

Evésnél mindenkinek más jön be. A legfontosabb, hogy tartósan nem szabad többet bevinni a gyomor által óránként felszívható mennyiségnél (ez meglepően kevés). Én mostani piroson almát, citromot, háztartási kekszet, ostyát, meg kókuszrudat, meg kenyeret ettem.
Inni izót ittam, 10 percenként kb. 1dl.

Kidörzsölődére a mellbimbómat leukoplasttal ragasztom, lábam közét pedig neugranormonozom vastagon. Talpamról rendszeresen reszelem a bőrkeményedést (fürdés után) és krémezem, ez jó a vízhólyagra, talpégésre.

Nem akarom túl terjengősre venni a hozzászólást (bár már így is az). Pár jó tanácsot csokorba gyűjtöttem a blogomon, azt esetleg érdemes elolvasnod, illetve szívesen segítek, ha valamilyen kérdésed lenne.

üdv:
Pap Gábor

greenpioneer 2013.11.06. 10:46:38

Kedves Gábor!

Nagyon jól jönnek a tanácsaid, köszönöm szépen!:)

greenpioneer 2013.11.06. 10:47:35

@PapGabor:

Ja, és el tudnád küldeni a blogod címét? Köszi!

PapGabor 2013.11.06. 11:01:11

@greenpioneer:

Igazán nics mit, örülök, hogy megtetszett a terepfutás!

kerektura.blogspot.hu/

Az emlegetett bejegyzés (inkább túrázóknak, de futáshoz is hasznos lehet):
kerektura.blogspot.hu/2013/05/nehany-tanacs-hosszu-tavu-turazashoz.html

haanchee · http://haancheefut.blog.hu 2013.11.26. 07:41:49

Gratulálok a teljesítéshez, és a fejlődéshez, ami egy év alatt végbe ment nálad.
Amit mindenképpen javasolnék, hogy kis lépésekben haladj előre, hogy meg tudd élni, és élvezni tudd az egyre hosszabb távok adta élményeket. Persze lehet nagyokat álmodni, de az edzettség, az állóképesség, sőt, a fejbéli felkészültség (az agyad a futáshoz) sem alakul egyik napról a másikra. Szerintem jó úton haladsz, csak így tovább! Fuss minél többet, és ismerkedj meg minél több futóval az eseményeken, mert nagyon sokat lehet egymástól (főleg egymás korábban elkövetett hibáiból) tanulni, ez egy remek közösség. :)
Még egyszer gratulálok!