HTML

Címke feed

  • Megjelent Márton András szólóalbuma, a Szívgárda
  • Irodalmi és filmes kikacsintások az Elveszett csillagokban
  • Majd te veszel magadnak…
  • Globális robotverseny tinédzsereknek
  • A karácsony égető kérdései
  • Ilyen négy gitárzsenitől a Bohemian Rhapsody
  • Mit kérne egy újszülött a Mikulástól?

kiazöldbe

Szent Őrülteknek és fotelninjáknak túrázásról, futásról, erdőről, mezőről, egyesszám első személyben.

Friss topikok

Egy álom első lépései vol. 2

A Zemplén elveszett világában

2013.08.05. 19:35 :: greenpioneer

Hogy mitől más kéktúrázni, mint csak úgy kirándulni egy hétvégét? 

Egyrészt azért, mert van az egésznek egy szabályozott kerete, útvonala, hozzá kapcsolódó itiner, szertartás szerű pecsételés. Nem csak úgy találomra megyünk, ütemezve van a gyaloglás mennyisége, tervezve vannak a pontok. Külön hangsúlyossá teszi e zempléni alkalmat, hogy ez volt az első, a nyitó szakasz, ez volt a beavatás. Másrészt meg a hátamon a zsákom, sátor, derékalj, hálózsák, alap konyhai cuccok, olyan igazi régimódi túrázós. Mindezt helyezzétek el egy igazi, vadregényes, gyéren lakott hegyvidéki környezetbe a nyár derekán és máris itt a Kéktúra esszenciája.

A következőkben rengeteg képpel, némi magyarázó szöveggel és egy-két élménymorzsával próbállak meggyőzni titeket, hogy miért érdemes az értékes szabadságot egy hátizsák alatt görnyedve az ország elfeledett részén tölteni.

109_0507.jpg

Az előzőekben leírt tervezési, szervezési munkák után egy júliusi csütörtök délben érkeztünk meg Hollóházára a túra kezdőpontjához. Hárman vágtunk neki, lépcsőzetes fizikális háttérrel, adottságokkal, felkészültséggel, viszont egységesen dög nehéz, telepakolt zsákkal. Az útvonal már az elején erős felhanggal kezd, némi betonút után balra fel és irány a Zemplén csúcsa, a Szlovákiát és Magyarországot elválasztó, 900 méteres Nagy-Milic.

Noha az út jórészt emelkedett és a meleg is erősen fárasztotta a csapatot, azért volt itt bőven szép erdei tájkép és látnivaló.

109_0499.jpg

109_0502.jpg

Sosem lehet elég korán készülni a télre. Ezt jól tudják erre felé.

109_0515.jpgA határon pörögtünk

109_0520.jpg

A csúcs meghódítása után, folyamatos ereszkedés után egyenesen Füzérre visz az út. A vár előtt lévő, meglepő módon Vár-forrásnak nevezett vízlelőhely ritka kincs itt a Zemplénben. Öt napos utunk során inkább találtunk kiszáradt, foglalatlan, kevésbé iható vizeket, mint használható kutakat, ezért is, no meg a nagy meleg miatt is volt már megint óriási felüdülés a forrás vizében mosakodni és hűsíteni magunkat.

109_0523.jpg

A Zemplén, természeti szépségein és érintetlenségén túl, történelmi emlékei miatt is magával ragadó. Nem reprezentatív összesítésem alapján talán itt van a legtöbb várrom egy földrajzi egységen belül Magyarországon. A túra legalább hármat érintett is, rögtön az elején a Füzéri várat.

109_0528.jpg

109_0535.jpg

A falu, mármint Füzér amúgy tipikus, e tájegységre jellemző kis közösség. Az idő áll, igazából nem történik nagyon semmi, van egy-két ivó, egy bolt és kb. ennyi. Van aki számára ez az értelmezhetetlen mucsa, én többek között ezért jöttem. Az ellenkezőjét kapom nap, mint nap itthon, pont ezért van mit szeretni ebben az isteni nyugalomban és lassulásban.

109_0539.jpg

Ülni a lepattant ivó teraszán egy jó hideg Borsodival és közben vissza nézni a Milic vonulataira, pont az a program, amit elképzeltem a tervezéskor.

109_0538.jpg

Közben meg mindig adódik egy-egy érdekes kis apróság, relikvia, ütött-kopott gyöngyszem is. E tábla például tuti, hogy már rockenbaueréket is útba igazította.

109_0536.jpg 

A füzéri ejtőzés után még várt ránk pár kilométer a szomszédos Füzérkomlósig, ahol egy takaros turistaszállón töltöttük az első estét. Bár a zsák már keményen húzta, zúzta a vállunkat, de volt idő megállni és nézelődni kicsit. Mert hogy volt miért.

109_0545.jpgHátra nézve..

109_0543.jpg...és előre

Este érkeztünk a kis faluba, ahol egy hetedik érzék azt súgta, hogy az egyetlen konyhával rendelkező panziót még csomaggal a vállamon keressem meg, mert bezár és menthetetlenül meleg étel nélkül maradunk. Az utolsó utáni pillanatban, részben a konyhás nénik jóindulatára hagyatkozva kaptuk meg az aznapi tejfeles csirkepaprikás maradékát kis nokedlivel, kis rizzsel. Mind a rendelést felvevő vezető szakácsnő, mind a konyhán dolgozó asszonyok visszakérdeztek, miután a fenti menü mellé kértem savanyúságot is: "Tejfölöshez?"

Tudom én hogyan kell a társaság kedvencévé válni, a fiúk újfent a szívükbe zártak ezért a vacsoráért. Tejfölösen, uborkával.

109_0548.jpg

109_0550.jpgKiváló, takaros kis szállásunk volta református templom kertjében

Második nap Füzérkomlóstól Vágáshutáig tartott az út. Sok helyen teljesen benőtte az ösvényt a természet, embermagasságú csalánnal, indákkal elrejtve a nyomvonalat. Némi vietkong dzsungelharcra hajazva tudtunk csak utat vágni magunknak előre. A menetfelszerelés érzése a hátunkon bőven megvolt, épp csak az M16 hiányzott a kezünkből.

109_0555.jpg

109_0563.jpg

109_0565.jpgStílusosan ide érkeztünk..

Hosszú nap volt egy-két falusi megállóval, változatos tájon át. Hiába a fogyasztás a csomag nem lett igazán könnyebb, sőt, mivel estére szabadban alvás volt a terv, feltankoltunk még némi kenyérrel.

109_0567.jpg

109_0569.jpg

109_0572.jpg

109_0573.jpg

Az estére kiszemelt hely egy forrás volt Vágáshuta előtt. Hogy érzékeltessem a hangulatot, kevésbé edzett túratársaimban és persze bennem is már a kétnapos gyaloglás, cipekedés, meleg és elcsigázottság érzése mocorgott, amit kissé még súlyosbított a pihenők során beemelt sörök mostanra elhatalmasodó utóhatása. Egyszerűbben szólva rohadtul meg akartunk már érkezni és végre ledobni a cuccokat. Az utolsó mondjuk 4 kilométer egy combos emelkedő után cefrével kevert trágyaszagon vitt keresztül, kis bögölycsapattal megtámogatva, majd lassú ereszkedés után egy patak mellett folytatódott. Izzadtunk nagyon, noha már lassan 8 óra, a szúnyogok, muslincák, kis legyek és egyéb szárnyas rovarok glóriájában gyalogolva egyre idegesebben, csapkodva, szitkozódva haladtunk. Egymáshoz már nem volt mit szólni. Sűrű kalimpálás, én szinte már rohantam, hogy végre magam mögött hagyjam ezt és megérkezzünk. A kinézett forráshoz érve kiderült, hogy nem folyik, a terület be van nőve sással, fűvel, teljesen alkalmatlan a táborozásra.

Kis kiborulás, hosszú tanakodás és győzködés után sikerült rászedni a csapatot, hogy menjünk tovább és gyalogoljunk be a faluba, ott majd csak találunk valami szállást. Deus ex machina egyszercsak feltűnt a bekötőúton egy kisbusz, ami ugyan szemből jött, de kvázi félig elállva az útját meggyőztük, hogy vigyen vissza minket Vágáshutára. Végül a falu feletti domboldalon, egy kis erdei játszótéren alakultunk meg estére. Igazi luxus szabadtéri szállás volt. Szaletli, tűzrakó, a hinta, melyre fel lehetett rögzíteni a mobil zuhanyt és persze az érzés, ahogy az alkonyatban lemostuk magunkról az út porát.

A menü összemelegített káposzta és bab konzervek volt, és megint csak erősen jól jött. Milyen opportunista vagyok, egy hosszú nap gyaloglás és máris mennyei csemege lesz a tartósítószerrel, ízfokozóval, sűrítővel teli nyomott készétel konzerv.

109_0578.jpg

Másnap Pisti elbúcsúzott és nagy bánatunkra mi sem tudtunk tovább maradni az akkor kezdődő vágáshutai falunapon. Erősnek nézett ki a program.

Az előttünk álló útvonal levezetett Sátoraljaújhely széléig, majd onnan át Makkoshotykára, nyugat felé véve az irányt. Hosszú szakasz volt, mentünk legalább 22 kilométert.

109_0586.jpgKilátás a Bodrogközre

109_0587.jpg

109_0588.jpg

109_0590.jpg


Utunk a Rákóczi-fa mellett vitt el. Ez az öreg tölgy állítólag már a fejedelem idejében élt a kormeghatározás alapján. Lenyűgöző volt, ahogy előtűnt a több, mit 300 éves matuzsálem. Körülötte az erdő fái teret hagytak neki, félkörben nőve, koszorúként ölelik a tisztes távolból.

109_0591.jpg

109_0592.jpg

A napunkat csak ritkán zavarta meg egy kis erdei "forgalom".

109_0596.jpg

A viszonylag jó tempó miatt a délután derekára értünk Makkoshotyka elé. Egy gyér vizű, de annál hűsítőbb forrásnál volt idő egy kis pihenésre, erdei chill out-ra.

109_0604.jpgMíg Ágoston olvasgatott.. 

109_0599.jpg..én hanyatt fekve pihengettem.

A falu előtt szántó mellett vitt az út. Naplemente felé, már alacsony, éles, sárgás fények, az aranyszínű táblát beborítva, távolban a hegyek képével megint képeslap hangulatot varázsolt elénk.

109_0615.jpg

109_0617.jpg

109_0619.jpg

Vilma néni házi kosztját, a nomád napot és a zárást legközelebb.

Ha tetszett örülök, kedveld és kövess itt is: https://www.facebook.com/kiazoldbe

Szólj hozzá!

Címkék: felszerelés turista zemplén kéktúra cipekedés sátrazás Füzér Vágáshuta Nagy Milic

A bejegyzés trackback címe:

https://kiazoldbe.blog.hu/api/trackback/id/tr545445817

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.