HTML

Címke feed

  • Megjelent Márton András szólóalbuma, a Szívgárda
  • Irodalmi és filmes kikacsintások az Elveszett csillagokban
  • Mini–Illés-turné (1971) – interjú Török Ádámmal
  • Majd te veszel magadnak…
  • Globális robotverseny tinédzsereknek
  • A karácsony égető kérdései
  • Ilyen négy gitárzsenitől a Bohemian Rhapsody

kiazöldbe

Szent Őrülteknek és fotelninjáknak túrázásról, futásról, erdőről, mezőről, egyesszám első személyben.

Friss topikok

Élet a Kinizsi után

2013.06.27. 19:58 :: greenpioneer

Már lassan egy hónap is eltelt a Kinizsi100 óta, de a sportember énem még mindig a verseny utáni jóízű semmittevésben fürdik. Egyrészt élvezem, hogy sikerült, pozitív visszajelzések innen-onnan, záporoznak a baráti, családi gratulációk. Valljuk be, mindannyiunknak jól esik néha kicsit Gyurta Daninak lenni a saját udvarunkban. Másrészt meg beköszöntött a nyár, sűrűsödnek a a hétvégi programok, nehezebb rászánni egy értékes hétvégi szabadnapot. Na persze senki ne gondolja, hogy a konkrét túrázáson kívül nem kell időt szánni a sportra egy rendes klubtagnak. Van dolog bőven. Beszámolókat olvasni, túranaptárt, leírásokat böngészni, következő programok ütemezése, megannyi időigényes feladat.  

Az elmúlt hetek lustulását csak egy-egy alkalmi futás szakította meg. A legemlékezetesebb közülük a szarvasi gátfutás, ami egy spontán alakuló, szenzációs kitekintő kirándulás volt a terepfutás alföldi ágára. Június második fele, már reggel 9-kor 30 fok körül odakint, felhőtlen kék éggel az Alföld jellegzetes hátterével keretezve. Ártéri erdők, hosszan kanyargó gát, családi nadrágszíj telkek a Holt-Körös partján. Teljesen más környezet, többnyire csak az autó szélvédőjén át kibámulva suhanok keresztül rajta, most végre személyesen is találkoztunk és a randi istenien sikerült.

szarvasi szivornya_kicsi.jpg  

Reggel indulás a nyaralóból, ki a házak között, fel a gátra. Hosszan kanyargott az út, árnyék kevés, szóval póló le és mehet a barnulás. Se övtáska, se palack nincs nálam, csak egyedül, új tájakon, teher, kötöttség nélkül. Kedvelem azokat a tipikusan nyári reggeleket és késő délutánokat, amikor már, vagy még jó meleg van, süt a nap és bizony meg kell szenvedni minden kilométerért. Valahogy akkor még kézzelfoghatóbb értéke lesz a futással töltött időnek. Meleg van, izzadsz nagyon, csiga lassan fogy a táv és már őrülten várod a végét a hideg zuhannyal. Na ez is pont ilyen volt. Egy szarvasi szivornya.

Az út az élő Körös felé vezet, közben megpillantom a töltést szegélyező erdőből becsatlakozó alföldi kéket. Azon gondolkozom, hogy nem lehet túl könnyű ezen túrázni. Kíméletlenül hosszú, száraz és monoton. Vissza felé az Arborétum mellett kocogok, majd lassan elérem a várost, érintek egy ballagást, matrózblúzok, celofános kardvirágok, hajlakkal bebetonozott frizurák között visz az utam. Kivételes alkalom átérezni egy mezőváros szombat reggeli pezsgését.

Végül 14,5 km lett, leginkább kényelmes kocogásban. És amitől világbajnokká válik a program a visszaérkezés a nyaralóba, ahol lerúgom a cipőt és fejessel irány a víz. Hogy mi a lelkiismeretes, koránkelő sportoló jutalma? Egész napos strand, sütögetés, napozás és hideg fröccs. Hát ilyen ez a szarvasi sportélet.

20130623_141444.jpg

Az elmúlt hétvégén találtam meg a helyet és az időt a visszatérésre. Bár szombaton egy esküvői party képzett óriás akadályt a vasárnapi friss kelés elé, de nem volt mese, menni kell, mert különben visszafordíthatatlanul eltunyulok ráadásul téma sem lesz a blogon.

A Buda Határán túra pont jónak ígérkezett. Start a Campona elől, saját idő terhére akár 9-ig. Ki is használtam a rendelkezésre álló keretet, a gyalázatos reggeli ébredős tortúra után. Érdekes volt a lakhelyem közelében nekivágni a távnak, mely Budapest nyugati határvonalát járja be 50 kilométeren át, egészen Békásmegyerig. Az út Kamaraerdőn, a hétközi edzések tájain halad.

Az már valahogy az elején érződött, ha akkor még konkrétan nem is mondtam ki magamban, hogy aznap nem fogok világcsúcsokat dönteni. Továbbra is elég meleg van, ráadásul az éjjeli eső után párás is a levegő. Indulástól kezdve finoman emelkedik, aszfaltos is, pont jó lesz egy kis bemelegítő gyaloglásra, hogy ne egyből a közepébe vágjak. Igen ám, de a Tétény-fennsíkra érve, saját terepen sem akart megjönni a futókedv. Így utólag visszagondolva kimondottam szórakoztató a gyorsan felépített ideológia, hogy akkor ezt a túrát inkább nem futom, ez most nem arról szól, meg most az egyenletes, iramos gyaloglásra koncentrálok. Persze, igazából az idő, a kialvatlanság, a kiesett hetek és később sajnos a sajgó térdem elintézték a futótervet, de megmosolyogtató ahogy fejben megbeszéltem mindezt magammal a fenti érveket és ahhoz hasonlókat felsorakoztatva. 

20130623_110702.jpg

Kamaraerdőről Örsöddűlőn keresztül Budaörs szélén át haladok, néha útól érve egy-egy pár fős kis csapatot, vagy magányos túrázót.

Bréking. Bár viszonylag kevés résztvevő volt/láttam a túrán, több fiatal lánypáros is indult, javuló tendenciát mutatva mind számosságban, mind megjelenésben. Csak így tovább Hölgyeim! 

A Frank-hegyre felkapaszkodva a turistaházban egy kólával tuningoltam magam folyadék és cukorpótlás gyanánt.

Túráról túrára tökéletesedik a felszerelés, az hogy hová, mit viszek magammal. Az egyik fontos alapszempont, hogy ahol lehet csak deréköv, hátizsák helyett. Kényelmesebb benne a mozgás, könnyebb a futás, nem fülled rá a hátra. Tervezve a túrán biztosított ellátással is azt mondhatom, hogy egy nyári túrán, elég cipelni néhány müzliszeletet, sebtapaszt, zsebkendőt, pénzt, néhány tabletta magnéziumot és voltarent, a telefont, valamint 2 x 7 deci vizet, melyet a fagyasztóból veszek ki. Mire először megszomjazom már tuti leolvadt belőle és egyszerűen pótolhatatlan élmény, ahogy a tikkasztó melegben hűsít a lefele csorgó, jéghideg víz.

Mint máskor, most is technikai cuccban nyomtam, ami felül konkrétan egy ujjatlan lélegző felsőt jelent. Ennek előnye, hogy átengedi a meleget és nem izzadunk bele. Nem a fenét nem! Frank-hegyen kénytelen voltam nekivetkőzni kicsit, a levetett pólóból úgy csavartam ki a verejtékemet, mint egy kiáztatott felmosórongyból a vizet, majd ezt még kétszer megismételtem a túra során. 

A túra egyébként elég jól volt jelölve, gyakori szalagozással, az itiner részletes, pontos volt, nehéz volt eltévedni, persze nekem azért sikerült egyszer.

20130623_112857.jpg

Felérve Csillebércre a már jól begyaloglott, megismert szakasz következett. Először Makkosmária, Budakeszi határában, majd a város érintésével tovább a határsávon a Petneházy-rét, majd Adyliget felé. A túra elején aggódtam, hogy nem lesz majd elég látnivaló, tájképnek való téma, szöveg-szóda, amivel kicsit lazítom a mondandóm, de azért csak akadt egy-két szebb helyszín.

20130623_115137.jpg

Az útvonal, a túra jellegéből is adódóan többször visszatért városias környezetbe, lakott területre Budakeszi, Pesthidegkút, Budaliget és a 3. kerület hegyi részein. Kellő elégedettséggel nyugtáztam, hogy végre látom a hazai GDP forrását és torkolatát. Elképesztő házak, haciendák, paloták épültek a zöldövezetben, az ízléspaletta összes színét felvonultatva. A skandináv minimalistától, az érdi mediterránon át, egészen a kubista álmáig tényleg minden látható Buda határvidékén. A közhely megerősítést nyert, itt élnek a gazdagok.

20130623_130112.jpg

Vissza térve a fizikális kondícióhoz, hát durván nem ment a futás. A térdem elképesztően fájt - utólagos, netes ön-diagnózis alapján a népbetegségnek számító térdizület gyulladás lehet a háttérben - ami a tempós gyaloglást is kényelmetlenné tette, a futást meg egyenesen kizárta. Nem is kérdés, hogy emelnem kell a tétet a glükozamin bevitelnél, kiegészítve amivel csak lehet, mert különben sosem lesz belőlem rendes ultrafutó. Azért néha kicsit sajnálom, hogy nem az úszásba, vagy inkább a sakkba, vagy légpisztolyozásba szerettem bele.

20130623_152527.jpg

Adyligetről Remete-szurdok, Remete-hegy, majd az említett Budaliget, Alsó-Jegenye-völgy. Innen az Ürömmel szemközt emelkedő hegyen, szintben kanyarog az út, az erdő üres, sehol senki, már megint a jó kis elmélkedős, elvonulós feeling.

E helyütt kell megemlítenem az erre a túrára időzített nagy vállalásomat. Öveges professzor és David Attanborough szerelemgyerekeként egy különleges, egyben látványos kísérlet végeztem el. Az előkészület során, gondos tervezéssel választottam ki a megfelelő helyszínt és időjárást, valamint az ahhoz passzoló ruházatot. A rövid futónadrág és ujjatlan felső, valamint az erdőben is tetten érhető fülledt, párás meleg nagy sikerrel kecsegtetett. És lám, nem is volt hiábavaló a sok munka. Az eddigi rekordokat messze felülmúlva karonként, vállanként nagyjából 25-30 szúnyogcsípést sikerült begyűjteni. Voltak olyan pillanatok, amikor egy vállra csapással 5 szúnyogot ütöttem le. Nincs mit szépíteni, még annál is több szúnyog volt mindenütt, reggeltől estig. Nagy öröm ez, sokat segít a haladásban, nagyban emeli a komfortérzetet és igazán szerethetővé teszi a természetben való létet.

Ürümnél átvágtam a Bécsi úton, majd egy kb. negyedórás menet után elértem az ürömi kőbányát, ahol még sosem jártam. Megint egy hely, ahová érdemes ellátogatni, egyrészt van valami megfoghatatlan, mad max-es hangulata a kopár sziklakatlannak, szél és víz mosta alakzatoknak, másrészt meg egész újszerű panoráma nyílik a városra.

20130623_171929.jpg

20130623_171945.jpg

20130623_172139.jpg

Innen már bennem volt az érzés, hogy ez már Óbuda, 3. kerület, tehát közel a békásmegyeri cél. Azért annyira közel nem volt, hosszú kanyargás hol erdős, hol víkendházas, kistelkes övezetben, ekkorra már kissé elcsigázva, kilúgozva, éhesen.

Az utolsó kilométereken az utcán mellém csapódott egy 5 év körüli kis cigány fiú és érdeklődött, hogy mit csinálok, honnan jövök. Nyitott, mosolygós és udvarias volt, egyértelmű, hogy az utolsó cerbonám neki járt. Remélem ilyen marad felnőttként is.

20130623_175112.jpg


51,5 km, 1260 m szint, 9 óra 16 perc. Hát, az elsőre látszik, hogy nem ez lett az év szintideje. Sőt, már-már pironkodom. Belekalkulálva a futást gátló tényezőket valahogy azért megbirkózom vele, meg nyugtat a tény, hogy végre mozogtam újra aktívan.

Hazafelé a HÉV-en összefutottam egy kolléganőmmel és barátnőjével, akik mosolyogva, kis fonott táskával az ölükben utaztak hazafelé. Miután kiderült, hogy a napot a csillaghegyi strandon töltötték, az ablaküveg tükröződésében, rápillantva viharvert külsőmre, penetráns szagomat belélegezve, átélve a túra utáni általános zsibbadtságot megint a régi kérdés jött elő. Normális dolog ez? Odakint nyár, meleg, jó idő, én meg itt szívatom magam, csak úgy, önszorgalomból. Persze a gondolat csak gondolat marad, oly messze még a breaking point, minden marad a régiben, jövő héten újra bekötöm a cipőm, felcsatolok és irány arccal előre.

Erős őszre készülök!

 

Szólj hozzá!

Címkék: alföld túrázás teljesítménytúra szúnyog budai-hegység túracucc buda határán50

A bejegyzés trackback címe:

https://kiazoldbe.blog.hu/api/trackback/id/tr865376245

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.