HTML

Címke feed

  • Megjelent Márton András szólóalbuma, a Szívgárda
  • Irodalmi és filmes kikacsintások az Elveszett csillagokban
  • Majd te veszel magadnak…
  • Globális robotverseny tinédzsereknek
  • A karácsony égető kérdései
  • Ilyen négy gitárzsenitől a Bohemian Rhapsody
  • Mit kérne egy újszülött a Mikulástól?

kiazöldbe

Szent Őrülteknek és fotelninjáknak túrázásról, futásról, erdőről, mezőről, egyesszám első személyben.

Friss topikok

Mátrabérc reloaded

Vidróczki 61 kiképző

2013.05.20. 12:31 :: greenpioneer

Durván 4 hónappal a new york-i és milánói fashion week előtt időszerű, hogy rátekintsünk hol tart a divatvilág, mi várható a jeles eseményeken és mik lesznek 2014 legforróbb trendjei. Na jó, csak viccelek, ez egy túrablog. 

Van néhány klasszikus, patinás teljesítménytúra idehaza, mely évről-évre sok ezer embert mozgat meg. A legismertebb talán a Kinizsi 100, A Pilisben és Gerecsében, a Gerecse 50, mely meglepő módon a Gerecsében van és ilyen az ínyencek igazi csemegéje a Mátrabérc. Ez utóbbit mondják az egyik legnagyobb kihívásnak (nem igaz, ez csak a kezdet), nagy szintemelkedései (2700m), feszített szintideje(13.00h) miatt. Természetesen ezt én sem hagyhattam ki, hogy átéljem a csodát, átszelve a Mátra gerincén a hegységet keletről nyugatra, megdöntsem egy jó barátom szintidejét, akinek részben köszönhetem, hogy rákaptam erre a nagyszerű sportra, valamint hogy szimplán menőzhessek egy baráti beszélgetés alkalmával.

Egy következő alkalommal írok majd róla részletesen, higgyétek el, van mit, de most csak azért lényeges, mert érdekes áthallásai voltak a tegnapi Vidróczki 61-en. Persze, kézenfekvő az összehasonlítás, lévén ez is a Mátrát járja, de azért ennél érdekesebb a dolog. 

20130518_173705.jpg

Szóval, a múlt heti, lelket felkavaró kudarcélmény a festői Zemplénben számos kérdőjelet vetett fel bennem. Mind technikai oldalról, mind pedig a túra mentális részét illetően. Az biztos volt, hogy ki kell javítani a "szakmai önbecsülésemen" esett csorbát, lehetőleg úgy, hogy biztosan teljesíthető távot keressek, de azért nem egy budai hegységes 25 km. legyen. A Vidróczki jó választásnak tűnt, nincs olyan messze, a kiírásban szereplő 61 km végül is csak 10-20 kilométerrel több, mint amiket a környéken túrázva nagyrészt futva tudok megtenni, az meg valahogy elkerülte a figyelmem, hogy azért itt is van 2500 m szintemelkedés. Úgy kalkuláltam, hogy a tavasszal teljesített, átlagos szinttel vezetett túrákon a 40-50 km-es távokat öt és fél, hat és fél óra alatt teljesítettem nagyjából. Ehhez még hozzá számoltam azt a bő tízet és úgy gondoltam, hogy kényelmesen meglesz úgy kb. nyolc óra alatt. Hát persze, hogy nem így alakult. 

20130518_101036.jpg

Fél hatos kelés, fél hét felé indulás, start negyed 9-kor. Igyekeztem optimalizálni a technikai hátteret, zabpehely kakaóval reggelire, szénhidrát, rost, cukor, fehérje és minden földi jó, amit csak egy túrázó el tud képzelni. Csak az övtáskát vittem, kényelmesebb sokkal, könnyű, benne 2 szendvics, alma, müzliszelet és 2x 0.7l vitalade. Rövidnadrág, póló, bízva, hogy nem lesz eső.

Szerencsére ez a túra sem volt tele, mire én nekivágtam a távnak, a mezőny java része elstartolt, szinte egyedül kezdtem. Már az elején, kb az első kanyarnál eltévesztettem az utat és gyorsan mentem másfél km-t feleslegesen, de hát ilyenkor még tele vagyok optimizmussal, lendülettel, csak legyintek rá. Előző nap és éjszaka kiadós eső volt, derekas sárral, amolyan igazi mátrás sárral. 

Ha tudnátok hány sár típus van. Agyagos és löszös, tapadós, nyúlós, síkos, száradt tetejű, avarral álcázott, gyepes-mocsaras és még számtalan, sokféle alfaja. Majdnem, mint a csokoládé. Meglehetősen lelassít, vagy a szélén próbálsz kerülni, vagy fel az erdőbe, az avaros, faágas részen gázolva, esetleg középen a bakháton, kevésbé besüllyedve, de a nagy számok törvénye alapján, valamint, hogy mennyire sietős a dolgod előbb, vagy utóbb tuti belelépsz mélyebben és jut a cipőd belsejébe is. Sok tapad a cipődre, ami jelentősen ront a tapadáson és persze nehezebb is lesz tőle és akkor a lányok még nem is beszéltek az esztétikumról, térdig, több típusból felhordva, összekenve a lábad.

20130518_083810.jpg

 Szóval nagy eső volt, ami nem csak sarat, de sok időszakos kis patakot, vízfolyást, valamint bő vízhozamot is jelentett. Olyan volt, mintha az Alpokban kirándulnék e tekintetben, tényleg nagyon vizes volt a túra.

A szervezők leírásként ezt adták:

"Csúcsok, patakvölgyek! Kalandos és verejtékes túra a Mátra kevésbé ismert helyeire is elkalandozva!" 


Na, mondjuk ez speciel teljesen egzakt volt. Jó erőben, lendülettel kezdtem. Több helyütt futottam is, bár azért inkább az iramozás volt a jellemző. 

20130519_154946.jpg

A túra első felében, hosszabb szakaszon együtt mentem egy sráccal. Sok éve túrázik, kikérdeztem alaposan a Kinizsiről, egyéb élményeiről. Elszánt, megszállott fajta, a túra alatt kétszer is érintettük Mátraszentimrét, ahol az ellenőrzőponthoz kijött a várandós felesége, nagy hassal egy puszira, mivel úgy szervezte a nyaralásukat, hogy közben az elején gyorsan letudja ezt a túrát, valamint ma este egy éjszaki 40-est Gyöngyösről. "Aztán, ha megszületik a kisfiam egy ideig úgy sem tudok menni és kiszámoltam, hogy a Mátra kupa megszerzéséhez még hány túrát kell mennem." 

Szóval elköteleződésből, hivatástudatból, elszántságból nincs hiány erre. Úgy éreztem, hogy elég tempósan megyek, megállás, pihenő szinte nem volt, épp csak 1-1 percre az ellenőrzőpontoknál. Ennek ellenére elég lassan fogytak a kilométerek és a késői indulás miatt hamar délután lett, én meg csak épp, hogy elértem a fele távot lassan. Közben azért kellett tudatosan terelnem a gondolataim és átstrukturálni a célba érkezés várható időpontját és a felállított elképzeléseim. Tényleg kell fejben dolgozni ezekkel, ha utálom is ezt a kifejezést.

20130518_102342.jpg

Mint írtam, az étkezésre sokkal jobban figyeltem. A kiadós reggeli után már az első ellátó pontnál feladtam elkötelezettségem az egészséges élelmiszerek iránt és benyomtam két nagy szelet, erősen sózott ipari zsíros kenyeret (egyébként a kenyér, már mint az a fajta szeletelt, sütőipari melléktermék fájt a legjobban), hogy legyen energia, sőt szőlőcukrot is ettem, akármennyire nem szeretem ezeket. Egyébként szerintem bevált. Jót tett, ezúttal nem volt shut down érzés sehol. Ez olyan ellátós túrára sikerült, volt közben egy sör, kóla, csoki is, csak hogy ne fogyjon a lendület.

A táj szokás szerint felemelő volt. Igazából majdnem mindegy hová vezet az út, a természet mindig kínál temérdek szépséget, hol csak egy marokkal, hol nagy szakajtóval. Napfényes hegyoldalak, hatalmas, öles bükkfák, kakukk az erdő mélyén és azok az illatok. Ha épp eszembe jut, akkor jó mélyeket lélegzem, mert úgy képzelem, hogy ez a levegő tisztítja a tüdőm.

20130518_092656.jpg

Úgy 40 km környékén ismerős útvonalon, a Mártabérc nyomvonalán haladtam, felidézve magamban az áprilisi élményeket. Előttem a gerincúton az akkori túra utolsó nagy hegye, a négy tetejű Muzsla, amit ezúttal szerencsére nem kellett megmászni, bár ami helyette jött sem volt sokkal jobb. A hegy mellett ereszkedve egy jelöletlen, néha egy-egy szalaggal megtűzött erdészeti úton caklattam, majd az itiner szerint valahol le kell térnem balra a patakvölgybe és ott folytatni az utat. Természetesen túl mentem a kijelölt helyen, mivel itt még turistajelzés sem volt, meg hát amúgy is előfordul velem. Hála a cserkész múltnak a leírás, valamint a térkép összevetésével azért nagyjából sejtettem merre vagyok és egy friss erdőírtásnál elindultam lefelé. Igazi nomád off road következett. A hegyoldalt a lánctalpas erdei munkagép és teherautó vájatai túrták fel, vastagon borítva az erdészet számára értéktelen faágakkal, karnyi vastagságtól az egész apró gallyakig, mindezt elszáradt levélzettel betakarva. Olyan nyaktörő, karcolós, kényelmetlen pálya, tele csupa meglepetéssel. Az egészen személyes műhelytitkokba is bepillantást engedve vannak olyan túrák és olyan szakaszok, amikor eljön a hangos szitkozódás időszaka. Jobb esetben ilyenkor egyedül megyek, de sajnos a társaság sem mindig feszélyez ebben. Na, ez ponti ilyen szakasz volt.

20130518_102342_1.jpg
  

A völgybe érve jött aztán a java. Kb. három kilométeren át sziklás patakmeder, úgy 20 átkeléssel a Zam-patakon, kövek, kövek és kövek. Ha nem tapasztaltad még, nem igazán tudod mit is jelent ez, de a túra 40 kilométerénél, amikor már elég fáradt a lábad nagyon rosszul tud jönni egy labilis, egyenletlen terep, melyen minden lépés extra figyelmet igényel és különleges terhelést jelent. Itt kapott egy kis túlélő jelleget a túra. A hangulatra rájátszva ráadásul fogytán volt a vizem és a másik palackban lévő, már felmelegedett izotóniás italt nem kívántam, így a patak mentén feltörő foglalatlan forráshoz hasalva, eszköz nélkül, "full contactban", arccal a vízbe temetkezve tudtam csak inni. Tovább lépve a rousseau-i gondolatban, direkt egyesültem a természettel.

Közbevetőleg kérdezlek, kedves Olvasó, te mikor ittál utoljára erdei patak vizéből?

20130518_133138.jpg

A kritikus szakaszt elhagyva éreztem, hogy lassan át kell kapcsolni a monoton hangulatú kilométerpusztító üzembe, amely talán bevisz a célba. 

Nagyparlag, Hideg-kúti turistaház, majd újfent útban Mátrakeresztes felé, két középkorú férfi szemben az úton egy 1x1x1 méteres dobozban araszolt fel a hegyre benne egy macska, itatóval, szárazeledeles edénnyel. Tisztára, mintha az ókori Egyiptom elevenedett volna meg, ahogy a macska hevert a mozgó lakhelyén, a rabszolgák pedig egyensúlyozva cipelték felfelé a hegyen.

Szentimrén még 2 szelet zsírosdeszka elsózva, majd nekilendülés a hegynek újra. A szervezők figyelmes ajándéka, hogy az utolsó előtti EP, Kosiktanya után felmehetünk Ágasvárra, de nem csak a turistaházig, hanem egyenesen a rohadtul meredek csúcsig is. A túra ezen szakaszán erősen aggasztott a már ismert kaptató, ha valamit, akkor pont ezt nem hiányoltam az ötvenharmadik kilométernél. Lassú, folyamatos emelkedés, szinte végig felfele. Persze ilyenkor sem árt kapaszkodókat keresni. Miniatűr célokat, reménysugarat, amely a következő 10-20-100 méteren tovább visz. A hegyre felnézve például megpillantani a fák között az eget, amely talán a csúcsot jelenti már, vagy látni egy bukkanó végén, hogy az út szélesen, kellemes ejtéssel kanyarog tovább. Semmitmondó kis apróságok, de sokat tud segíteni. 

20130518_105201.jpg

Ágasváron, a büfében gyorsan egy cukorbomba kóla. A pultoslány rám nézve csak annyit mondott, "A hosszún vagy, ugye? Látszik, nem is kérdezlek." Öt perc pihenő, még elfogy az üdítő, közben meghallgatom a kissé bemart pontőrsrác elméletét, hogy testtömeg index alapján kéne a maratonokat értékelni, akkor lenne igazságos a nagytestűekkel szemben is. Őszintén, két hümmögésen túl nem tudtam mit hozzá tenni a témához. Mondjuk ő ráadásul az a visszajelzést váró típus volt.

Neki veselkedtem hát az utolsó energiavámpírnak, Ágasvárnak, határozottan elutasítva a pontőr opcióját, hogy plusz 40 perc szintidőért leigazolja nekem a pontot. Ezen már nem múlik, ennyi még van bennem, így elindultam és úgy tizenöt perc kaptató után fent is vagyok. A látvány mindig magával ragadó, sajnos eddigre lemerült a telefon, így fotó nem született belőle. Lassan lemenő nap, előttem a a Mátra északnyugati lába, távolban a Cserhát hegyei. Nem tudok mit mondani, tényleg lenyűgöző.

Innen már volt bennem egy kis felszabadultság érzés. Úgy 5,5 kilométer volt hátra, nagy szint már nem jön, csak be kell jutni a célba.

20130518_142254.jpg

 Az utolsó szakaszon általában jön egy kis plusz adrenalin löket, ami rejtett erőket szabadít fel. Elég sokat futottam, ahol tudtam és az út engedte, ahogy az utolsó másfél kilométer, ami már aszfalton Szorospatakra vitt szintén futva telt.

A cél előtti utcában túlnyomó többségében romák lakta szükséglakások között vezetett az út, kint az egész háza népe az utcán, a rendőrautó épp visz el valakit, igazi szocio-impact a végére. 

A szintidő 11.47 perc lett. Azt már kb. a túra felénél rögzítettem magamban, hogy ez most nem a szuper szintidős túra lesz. Letéve ezt a belső nyomáskényszert már csak a teljesítés volt a cél, ami sikerült is.

És hogy miért a cím? Mert bizony nekem ez Mátrabérc nehézségű túra volt. Nem voltak olyan látványos hegyi kaptatók és nagy mamutok, sztárhegyek mint a Kékes, Galyatető, vagy a kegyetlen Muzsla, de azért erre a 61-re (plusz kb. 3-4 az eltévedés, téves út) szépen bepaszíroztak 2500 szintemelkedést, hegyeket és, nehezen járható szakaszokat. Szóval volt vele dolog.

20130518_144340.jpg

Azt már kezdem megtanulni, hogy messze menő ítéletet a túra után közvetlenül nem szabad megfogalmazni. Pláne most, hogy írok is róla, bár nem fenyegetett  a veszély szombat este fél 11-kor, mikor haza értem, hogy neki látok rögzíteni az élményeimet. Ettől függetlenül a túra vége felé, talán a gyilkos patakmedres szakasztól kezdve megfogalmazódott bennem a gondolat, hogy vajon teljesen normális vagyok-e, hogy tudatosan, szisztematikusan készülve, gondos tervezéssel szívatom magam az ilyen erőpróbákkal. Miért?

20130518_144345.jpg

Mentem haza a 3-ason, zenek kikapcsolva a kocsiban, sebességhatáron bőven belül, a lehető legelfekvősebb, legkevesebb mozgást igénylő pozícióban ültem a volán mögött, hogy minél kevesebb mozdulatot kelljen tennem és ezek a sátáni gondolatok jártak a fejemben. Aztán persze másnapra kihevertem, meg amúgy is, akkor a szülinapomra ébredtem. És már 14 jelvényem van. Hát nem megéri?

20130518_145355.jpg
20130518_172704.jpg

Szólj hozzá!

Címkék: mátra teljesítménytúra ágasvár vidróczki 61

A bejegyzés trackback címe:

https://kiazoldbe.blog.hu/api/trackback/id/tr465307056

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.