HTML

Címke feed

  • Megjelent Márton András szólóalbuma, a Szívgárda
  • Irodalmi és filmes kikacsintások az Elveszett csillagokban
  • Majd te veszel magadnak…
  • Globális robotverseny tinédzsereknek
  • A karácsony égető kérdései
  • Ilyen négy gitárzsenitől a Bohemian Rhapsody
  • Mit kérne egy újszülött a Mikulástól?

kiazöldbe

Szent Őrülteknek és fotelninjáknak túrázásról, futásról, erdőről, mezőről, egyesszám első személyben.

Friss topikok

Az utolsó csepp

2013.05.17. 14:43 :: greenpioneer

A blogírás ötlete egyúttal egy meghatározó stáció a terepezős karrieremben a múlt heti Rákóczi 110 túrához kapcsolódik. Sajátos logika mentén azt gondoltam, hogy a bennem lévő drukk, izgalom és kérdések a Kinizsi 100 kapcsán úgy csillapíthatóak a legjobban, ha előtt már lenyomok valahol egy százast. Ha sikerül, akkor már hátra dőlve vághatok neki, meg legalább tudom, hogy mire számítsak, milyen az olyan.

Mivel erre a hétvégére az ország nyugati és középső felére rossz időt és esőt jósoltak, ugyancsak logikusnak tűnt a Zemplén, amellett, hogy bár még annál is messzebb van, de talán hazánk leggyönyörűbb hegyvidéki területe. Szóval minden klappolt és az elhatározást döntés követte, megkezdtem a felkészülést a 110 km-re.

Laikusként, önképzőként, amatőrként nem is olyan könnyű ez. Már mint nem elsősorban a fizikális rákészülés, mert az amúgy olyan organikus dolog. Mész, csinálod, edzel, lassan emeled a tétet és jó esetben jön magától. A nehezebb rész, amikor már 6-8 óránál több aktív gyaloglást/futást tervezel. Az energia pótlás mikéntje és mértéke. A megfelelő szerelés. Az ütemezés. Itt máig jelentős infó deficittel küzdök. Hogy mit, mikor, hol, hogy egyek. Mert alapvetően nem kívánok semmi szilárdat a túra alatt. Szomjas vagyok, iszom sokat, izotóniás ital, meg miegymás, de úgy tűnik, hogy ez így még nem biztos, hogy elég.

De vissza a túrához. Péntek estére a felszerelés ready. Könnyű futózsák, benne 2 liter izotóniás ital, 1-2 szendvics, energiaszelet, gondos mérlegelés után választott enegiazselé, csoki. A szokásos esti szöszmötölés után, éjfél körül kerülök ágyba. Reggel 2.30-kor csörög az óra, 3.30-kor találkozó egy idősebb túratárssal, aki volt oly jó és felvett a kocsijába. Öten szorongva, de legalább viszonylag hamar értünk le Sárospatakra, a starthoz. Felszerelés élesítve, gps tracker ON, 6.40-kor indulás. Az idő zseniális, kék ég, szikrázó napsütés, már megérte eljönni.

Barátaim, a Zemplén elképesztő! Május van, minden teljes erőből zöld és buja, zsong az erdő, gyönyörű hegyek, völgyek, itt-ott egy várrom a hegyek ormán, tényleg nem hasonlít semmi másra. Messze mindentől, lassú, időtlen, valószerűtlen.

20130511_091614.jpg

Jó ütemben haladok, az amúgy sem túl népes indulók táborát hamar beelőzöm, már az elejétől kezdve szinte teljesen egyedül haladok. Az erdőben való létnek, pláne egyedül van valamilyen varázsa. Nem lehet igazán átadni szavakban. Az erő él körülötted, neszelés, madarak, árnyék és fény, sziklák és öreg fák, fenyves és hegyszirt. Folyamatosan változó környezet és végtelen nyugalom. A legjobb helyszín arra, hogy a gondolataidba temesd magad, mert ez a sok inger mind csak keretet ad, nem tolakszik, nem túl direkt.

20130511_091619.jpg

Már az elején sikerül elvétenem az utat és elkezdeni a feles, később méreg drága kilométerek gyűjtését. Az út, bár viszonylag frissen, jól van festve, de talaj szinten gyakran eltűnik. Friss telepítésű, sűrű akácoson, hegyoldalon, toronyiránt vezetve épp csak érzed, hogy kb. erre lehet, de teljesen esetleges. A rutinszerű Budai-hegységes parkerdős utak után erős a kontraszt.

Süt a nap nagyon. Naptejezés minek, lassan, de biztosan ég le az ujjatlan felsőben a vállam. Sárospatak, Gombos-hegyi kilátó, Pogány-kút, Komlóska, Puszta-vár, Erdőhorváti, Király-kút. Bele-bele futok, de csak óvatosan, mert érzem, hogy itt nagyon hosszú időre kell elosztanom az erőket. Egyre melegebb van, természetesen izzadok, mint a ló, nedves a lábszáram, karom, átizzadt a technikai felső. Újszerű és nagyon nem várt élmény, hogy hosszú idő után újra kidörzsölte a felső a mellem és kezd vérezve csípni, marni. Közben pár ág karcolás, felületi hámsérülés karon, lábon, csaláncsípés és néhány szúnyog. Erősen igénybe vesz a túra és nem megy könnyen, ez már most látszik. Érzem, hogy fáradok, iszom folyamatosan. Hogy pótoljam az energiát benyomok egy energiaszeletet mindenféle gyümölcsből. Nem kívánom, de muszáj. 

Közben néha utolérek egy-egy túratársat, van hogy engem érnek be. Rövidebb ideig haladunk együtt, majd közös kocogásba kezdünk, nincs sok duma, csak menés van. Egy idő múlva feltűnik, hogy nincs jelzés. A társnál lévő túra gps jelzi, hogy az út odébb van, lekanyarodott a széles földútról. Nem marad más, toronyiránt.  Na, hát pl. egy ilyen tud jó sokat kivenni belőled. Gázolunk az erdőn át, botlások, egyensúlyvesztés, ágak csapódnak. Végtelenül fárasztó és nehéz. Negyedóra múltán meg lesz az út és irány a regéci vár. A várhegy lábánál lassítok, mert nagyon fáradok. Előkotrom az eddig nem használt energiazselét. Bár valószínűleg vízben kéne higítva inni, mivel nincs vizem, így benyomom magába. Fúj!!!!! Borzalmas! Feed back a Decatlhonnak, hogy az íze tragikus, a hatása elenyésző, magyarán nekem pont semmire sem volt jó.

Kemény, erős kaptató vezet a hegyre, lassan, enerváltan haladok, már a saját normámhoz, formámhoz mérve. Felére a várbüfében 2x fél liter jéghideg víz egy mozdulattal csúszik le. Félelmetes, hogy mennyire tudom kívánni a vizet ilyenkor. Tiszta megváltás.

20130511_091624.jpg

Lecammogok Füzérre a frissítő ponthoz, pecsét, majd egy kis pihenő és szendvicsezés. Ránézek a telefonra, ahol a tracker 40 km-t mutat. Ehhez képest az itiner szerint még csak 31-nél járok. Végtelenül fáradtnak, elcsigázottnak érzem magam, és lesújtóan hat rám, hogy még 80 km van hátra. Érzem, hogy ez ma nincs meg bennem. Nagyon sok. Körbe járom a lehetőségeket, hogy miként lehet vissza jutni esetleg Sárospatakra, ahol a cuccok és a start/cél van, de az egyetlen megoldás a pontőrök autója késő délután. 

Hosszú hezitálás, majd újbóli nekilendülés következik. Megyek tovább, majd esetleg később kiszállok Telkibányán, vagy Füzéren. Úgy egy óra gyaloglás után újra kezembe veszem az itinert, de most a hátlapon felfedezem a kilométer táblázatot és a tényt, hogy a következő település és EP úgy kb. még 16-17 km. És itt jön a feladás pillanata. Az első, igazi feladásé. Az első igazi kudarcé. Visszafordulva nemsokára jön szembe idősebb túratársam, akivel reggel utaztunk együtt. Masszívan, mosolyogva, elszántan. Na még egy saller.. Ránézek és látom, hogy itt biztosan nem kérdés, hogy végig megy-e. Nagyon irigylem őt.

Vissza mentem Regécre, majd a pontőrökkel kora este Sárospatakra. Egy tányér leves után a szállást adó iskola zuhanyzójában idézem fel rég elfelejtett általános iskolai élményeimet a törött csempés, zuhanyrózsa nélküli, lepukkant fürdőben. Mivel vonat már nincs haza Pestre, behúzódom a tornaterembe, a kosárpalánk alatti szivacsra, hálózsákban, fáradt álomba merülve.

Reggel 3-ig alvás, 4-kor vonat, 8-kor Budapest Keleti.

Szóval a tanulságok. Meggyötört a túra. Meg van az első nagy kudarcélmény. Eddig igazából csak mentem, építettem magam és jöttek az eredmények. Most elfogytam, megálltam, egyik pillanatról a másikra eltűnt a motiváció. Pedig volt már 75 is, nagy katarzissal.

Természetesen sok gondolkodni valót adott az élmény. Egyrészt, a kérdést, hogy mi lesz majd két hét múlva a Kinizsin. Azt most is úgy érzem, hogy nem az erőnléttel volt a gond, sokkal inkább összetett dolgok együttes eredménye vezetett ide. Az egyik legfontosabb tényező az energiapótlás. Tényleg nagyon kéne tudnom, hogy mikor és mit viszek be. Nem szabadna eljutni oda, hogy "elfogyjak", időben kéne lépni. Ez még nincs meg. Ahogy az sem pontosan, hogy mit fogyasszak ilyenkor.

Aztán a lelki, mentális kérdések. Mit kell, hogy gondolj 40 után, még 80 előtt, hogy ne érezd ezt egy megmászhatatlan akadálynak? Van erre recept? 

Nagyon egyedül voltam ezen a túrán. Amúgy is egyedül szoktam lenni, ez eddig számomra nem társas sport és nem is baj, mert jó így. De most máshogy voltam egyedül, inkább magamra hagyott. Kevés versenyző, kevés ember, kevés inger. Oly távoli volt a cél, Sárospatak, de még távolibb az otthonom, a családom, a barátaim. Messze mindentől. Lehet, hogy ez is nyomasztott. Ezekre még kell választ találnom. Az biztos, hogy fizikálisan, mentálisan is nagyon sokat kivett a túra belőlem. A vasárnapom alvással, szendergéssel telet, mintha betegségből lábadoznék.

Minden esetre Navigare necesse est. Holnap Vidróczki 61 a Mátrában, jövő héten pedig Kinizsi. Remélem a legjobbat, holnap estére már többet látok.

Menjetek, itt a jó idő, túrázzatok!

20130511_100908.jpg

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kiazoldbe.blog.hu/api/trackback/id/tr75304524

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.