HTML

Címke feed

  • Megjelent Márton András szólóalbuma, a Szívgárda
  • Irodalmi és filmes kikacsintások az Elveszett csillagokban
  • Majd te veszel magadnak…
  • Globális robotverseny tinédzsereknek
  • A karácsony égető kérdései
  • Ilyen négy gitárzsenitől a Bohemian Rhapsody
  • Mit kérne egy újszülött a Mikulástól?

kiazöldbe

Szent Őrülteknek és fotelninjáknak túrázásról, futásról, erdőről, mezőről, egyesszám első személyben.

Friss topikok

Beköszönő

2013.05.16. 20:39 :: greenpioneer

Mondják, hogy a futás a semmihez nem értők sportja, igazi tömegsport, bárki elkezdheti, valami majd lesz. Talán még sem így van feltétlenül, illetve adott a lehetőség, hogy hogy ötletet, odafigyelést, tudatosságot és szenvedélyt vigyünk bele, amitől igazán több lesz, mint egészségmegőrző tevékenység.

Régóta futok. Duna-parton, Margitszigeten, Normafán, a Kopaszin, vagy Kamaraerdőn. Régen ahogy jött, amikor és ahol kedvem volt, a lényeg a mozgás. Aztán tavaly valahogy megszületett az oly kézenfekvő felismerés, hogy ezt akár össze is lehet kapcsolni a másik nagy kedvenccel a túrázással.

Az első túra, nagy mellénnyel, szeptember 15-én, a Budai-hegységben megtartott Meteor 50 volt. Hűvösvölgy volt a start és a cél is. 50 km, egy szép, nagy kör ki Budakeszin túlra, majd északnyugatról vissza a célba. Szép idő, ideális feltételek, sehol semmi sár, akadály, bejáratott túrautak.

Máig hajszálpontosan él bennem a máriaremetei és a cél előtti iramos gyaloglás minden egyes lépésénél a bal térdembe nyilaló fájdalom, a megmerevedett izmaim és izületeim, a vízhólyagok a lábamon és a teljes befordultság, ahogy semmi másra nem tudok gondolni, csak az alkalmi túratárs által vidáman feldobott ötletre, hogy a célban igyunk egy kólát. A hideg, félliteres, párás üvegű kóla képe valamint bármilyen ülőalkalmatosság utáni vágy a maslow piramis legaljára kergetett. Konkrétan alig éltem. Mindeközben mellettem hárman gyalogoltak. Maci, a ránézésre, úgy 110 kilós erőgép, nomen est omen, valamit egy 60 körüli pár, széttaposott, lyukas futócipőben, old fashioned túranadrágban, pólóban, surdakalappal és síbottal. Rajtam kívül mindenki kedélyesen beszélgetett korábbi túraélményekről, úgy, hogy alig bírtam tartani az iramot. Futásról akkor még szó nem volt nálam. 

A pár hölgytagja másnapra tervezett még, egy kis zártkörű "házi versenyt", megfutva Budapest összes hegyét fel és le, kezdve a Gellértheggyel, kedvesen invitálva minket. Ugye nem kell tovább ragoznom azt az áthidalhatatlan távolságot ami az én akkori állapotom, az ott átélt élmények, valamint a nő teljesítménye és fizikális teherbírása között volt?

Sok tanulsággal szolgált e túra, de a legfontosabb hozadéka számomra az elköteleződés, hogy ezt én szeretném csinálni. Azóta eltelt több, mint fél év, túl vagyok 13 és fél túrán, egy csomó élményen, fizikai fejlődésen, talán kicsit lelki változásokon is. Ez utóbbi részeként élem meg, hogy úgy döntöttem elindítom ezt a blogot és megosztom az eddigieket és ami ezután jön. Mármint a túrák során.

Ami itt következik erősen szubjektív, kevéssé szakszerű, néhol vicces, néhol merengő, alkalmanként érzelgős, néha pongyola. Viszont nem is törekszik másra, mint hogy megmutassa milyen élményt, lehetőséget, szépséget és jóleső terhet adhat ez a sport.  

A teljesítménytúrázás, terepfutás.

Örülök, ha velem tartasz.

Sporttársi üdvözlettel,

1.jpg

 

Szólj hozzá!

A bejegyzés trackback címe:

https://kiazoldbe.blog.hu/api/trackback/id/tr765303602

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.